Csinálhattam volna azt,mint annyiszor azelőtt …

A gyerek útban a többiekkel a tábor felé. Lelkére kötöttem, hogy bármikor érkezzenek is meg, vissza jelez.Én épp éjszakás vagyok. Bízom benne, hogy mindannyian épségben megérkeznek.Bízom benne,… de azért aggódom.Nincs ebben semmi különös, hisz anya vagyok.Végre, jó pár óra múlva megérkezik a várva várt sms: Megérkeztünk, minden rendbe.Nagyon fontos volt ez az sms nekem.Gyorsan átküldöm a páromnak is, aki már biztosan alszik,mit is csinálna egyedül az éjszaka közepén? Megnyugszom és folytatom a munkámat.Másnap reggel, izgatottan várom a hívását.Semmi .Pedig már biztosan felkelt.Még mindig semmi.Ő nem aggódik a gyerekért? Gyorsan ránézek a telefonomra, hogy biztosan sikeres volt-e az sms átküldése.Igen.De akkor miért nem hív már ? Kezdek dühös lenni.Mi olyan fontos, ami miatt nem tud felhívni?Mindig akkor nem érem utol,amikor fontos lenne.Most nem tud hívni! Bezzeg máskor csipri-csupri ügyekben  többször is hívogat. De ez most fontos.A lányáról van szó.Miért nem hív már? ???? Így is jó! De az biztos, hogy nem hagyom szó nélkül, ha felhív!Hát így számíthatok rá? Biztos, valami számára nagyon fontos dolga akadt.Nem hiszem el.Csöng a telefon.Na végre! Ő az.Most megmondom neki!….

Való igaz, rázúdíthattam volna a dühömet,hisz megbántott a nemtörődömségével.De az kinek lett volna jó? És utána jobban éreztem volna magamat? Hisz nem is tudom az okát, miért nem hívott fel.Lehet, hogy jó oka volt rá. Jó szívvel , nyugodt lelkiismerettel néztem volna a tükörbe?Jól éreztem volna magam attól, ha leteremtem azt, akit annyira szeretek, hogy képes voltam őt megajándékozni egy gyermekkel? Jól éreztem volna magam attól, ha ráförmedek ,neki meg felmegy a vérnyomása és rosszul lesz? Vagy épp hibázik a munkájában? Vagy emiatt balesetet okoz?Büszke lennék magamra? Nem.De hát mégis fáj, nem érzed? –szólongat az egóm. Máskor gond nélkül  megtettem .Kiordítottam magamat, összevesztünk és napokig duzzogtunk.Ma már ,mióta Icusnál jártam, másként gondolkozom.

Nem ítélkezem előre.Sőt, egyáltalán nem!(Legalábbis jó úton haladok).Tudom mennyit ér egy párkapcsolat, tudom miért pont ő a párom, mit várhatok tőle és én mit adhatok neki.Megtanultam , miben más egy férfi és hogyan hozhatom ki a legjobb formáját belőle és tehetem őt boldoggá úgy, hogy közben én is önmagam legjobb változata vagyok.És ami a legcsodálatosabb, hogy a példámat látva elkezdett ő is egészen másként, ismét Nőként tekinteni rám,amire az utóbbi időben nem sok alkalom volt.A házasságunk nemhogy válságban lenne,egyre elmélyültebb meghittebb lett.Köszönöm, Icus !

S, hogy mit tettem? Vettem egy nagy levegőt, kedvesen köszöntöttem és megkérdeztem, hogy történt valami különös, ami miatt a szokásos reggeli hívása elmaradt ?Elaludt, mit kiderült.Azért, hogy az én lelkem is megnyugodjon, elmondtam, hogy rosszul esett, hogy nem tudott hívni,pedig most fontos hírt akartam neki mondani.És, ennyi.És nincsen bennem tüske.

Ha Te is érzed néha úgy, hogy bár nagyon szereted a párod, egy-egy viselkedése már az őrületbe kerget és fogalmad sincs mit tehetnél, hogy ne legyen ismét vita belőle, javaslom, beszélgess Icussal, neked is segít!

Üdv:Kati