<>Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett.

<>E két időszak között alig marad egy percünk a csendes,

<>boldog élvezetre.

<>
Széchenyi István

Az idő (…)
túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak, túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek, az idő nem számít.
Henry Van Dyke    

<>Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak,

<>hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük,

<>és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (…)

<>A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését?

<> Ez itt most – ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk…

<>nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája…

<>Ez itt az időnk… akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is,

<> ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk

<>. Ez az élet, ami nekünk adatott… és múlik, múlik… Mi a csudára várunk hát?

<>
Talmud