
Szeretettel Üdvözöllek !

Aki békében él önmagával, békében él a világgal is ?
Én ezzel teljesen egyetértek. Ám a belső béke nem olyasmi, amivel bárki is megajándékozhatna bárkit is, mert annak lényedből kell fakadnia. Kell, hogy egyfajta HARMÓNIA legyen benned, afféle REND, ami aztán a külső körülményeidben is visszatükröződik.
A belső béke ,a harmónia megteremtése nem egy pillanat műve és nem is olyan, amit egyszer megszerzünk és örökre a mienk. Megteremtése egész életet átívelő feladat. Ha tudatosan törekszünk rá, előbb – utóbb egyre több harmonikus pillanatnak lehetünk a részesei. Sok kis ilyen pillanat képes elhozni számunkra a megelégedést és biztonságot, mely fontos része annak, hogy békében éljünk önmagunkkal.
Ahhoz, hogy életünk harmonikus legyen, – mentes legyen a túlzott érzelmi kilengésektől, – fontos, hogy egyidejűleg a Test , a Lélek és Szellemünk is egy EGYséges EGÉSZet alkosson. Ha az egyensúly megvan mindhárom területen, EGÉSZnek érezzük magunkat.
Ahogy folyton változik a világ körülöttünk, úgy változnak a másokkal való kapcsolataink minőségei , hol biztonságban érezzük magunkat mások mellett, hol ellenkezőleg. Félünk a változásoktól, mert fenyegetésként hatnak életünkre. Minden efféle érzelmünk ráadásul, ha feldolgozatlanok maradnak, képesek testünket megbetegíteni, mely újra a HARMÓNIA felborulásához, az EGYség, az EGÉSZség felbomlásához vezet.
AZ élet nehézségeivel csak akkor leszel képes megbirkózni, ha kifejleszted magadban a BELSŐ BÉKE kialakításának programját, ha REND-et teszel magad körül, ha bátran szembe nézel a nehézségeiddel , ha vállalod a kihívásokat, ezáltal képessé válsz felnőni a feladataidhoz. Munkálkodnod kell folyamatosan azon, hogy egyre érettebb személyiséggé válj.
Karban kell tartanod a Lelkedet, Szellemedet, egészséges ételekkel kell táplálni Testedet. Meg kell tanulnod ,hogyan hangolódj rá a belső hangodra, mely mindenre tudja a helyes megoldást. És el kell fogadnod az Élet törvényeit. Nem könnyű út, bevallom. Ám itt is érvényes, hogy maga az út, a mindennapi sikerek nagyobb felszabadulást és élvezetet hoznak, mint a végcél.
EGÉSZSÉGVÉDŐ ÉS EGÉSZSÉG HELYREÁLLÍTÓ termékeinket ajánlom Neked - melyeket nagy megelégedéssel vásárolnak vásárlóink és használjuk mi magunk is családommal ...
" Te a hegyek magasát, (…) az óceán partjait és a csillagok vonulását CSODÁLOD, DE MEGFELEDKEZEL arról, hogy az emberi léleknél nincs csodálatosabb."
az boldogságom kulcsa. El fogsz csodálkozni mi minden csoda van benned és körülötted.Gyere, ismerd meg !
Gyere, tarts velem és éld át Te is a csodát ! Sokkal több vagy, mint amit most gondolnál !
A lélek titkainak birodalma ott kezdődik, ahol a látható világ végződik.
Ajánlom Neked HARMÓNIA BLOG - MAGAZINUNKAT - ha úgy érzed, megesik, hogy elveszel a teendők tömkelegében és ideje lenne újra helyreállítani a harmóniát életedben ...
” Lapozgass kedvedre nálunk ! “
… lehet ez egy mondat vagy egy bekezdés egy könyvből, magazinból vagy újságból. Számtalan dolog taníthat bennünket.
KÖZÖSSÉGEMET AKKOR AJÁNLOM NEKED , HA - szívesen tartoznál egy olyan közösségbe, ahol mindannyian úton járók vagyunk és , ...
– ha érdekel,hogy mi miért történik életedben úgy, ahogy
– ha érdekel,hogyan – miként működsz
– ha feltetted életedben ezt a kérdés legalább egyszer magadnak – Miért pont én?
– ha ettől is jobban érdekel az, hogy
- mi az, amit mindebből az előnyödre fordíthatsz
https://www.facebook.com/harmoniavilag/
Senki másnak nincsenek olyan nézőpontjai, sztorijai, élethelyzete, mint pont neked. Más szituációk edzettek és tettek olyanná, amilyen vagy, mást tanultál, más emberekkel dolgoztál együtt, mások a tapasztalataid. …
Oravecz Nóra